SSD Empoli Ladies FBC

SSD Empoli Ladies FBC
Csapatadatok
Teljes csapatnévSocietà Sportiva Dilettantistica Empoli Ladies FBC
SzékhelyITA Empoli, Olaszország
Alapítva2016
Klubszínek         
StadionCentro Sportivo Monteboro
VezetőedzőITA Alessandro Spugna
ElnökITA Rebecca Corsi
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli
Harmadik
Hivatalos honlap
SSD Empoli Ladies FBC honlapja

A Società Sportiva Dilettantistica Empoli Ladies FBC, röviden Empoli Ladies FBC együttese 2016-ban jött létre. Három szezonon keresztül szerepelt az élvonalban, mielőtt lemondtak tagságukról.

Klubtörténet

Az Empoli FC vezetősége 2016-ban a Castelfranco másodosztályban szereplő együttesét felvásárolva hozta létre női szakosztályát Associazione Sportiva Dilettantistica Empoli Ladies FBC néven. Első szezonjukban a Serie B bajnoki címét abszolválva kerültek fel az élvonalba, ráadásul az olasz kupa elődöntőjébe is bejutott a csapat, azonban a későbbi győztes Fiorentina ellen nem sikerült a továbbjutás.[1]

2017-ben vették fel máig használatos nevüket és egy döntetlennel, valamint két győzelemmel vettek látványos rajtot első élvonalbeli idényükben, de a kék-fehérek a 4. fordulótól kezdődően megtorpantak és a szezon végére búcsúzni kényszerültek az első osztálytól. A következő évet a Serie B első alkalommal összevont bajnokságában töltötték és a második helyen végeztek, mellyel újra csatlakozhattak a Serie A társaságához.[2]

A koronavírus-járvány által megszakított 2019–20-as bajnokságban 16 mérkőzésen 5–4–7-es mutatóval, megőrizve tagságukat a 8. helyen végeztek a végső elszámolásnál.

A San Marino elleni meggyőző 10–0-ás hazai sikerrel kezdték a 2020–21-es évadot.[3]

2022. június 18-án a klub átadta élvonalbeli indulásának jogát a Parma csapatának.[4]

Sikerlista

  • ITA Olasz másodosztályú bajnok (1): 2016–17

Statisztikák

Szezonok

Szezon Bajnokság Kupa Gólkirálynő
Osztály H. J Gy. D. V. G+ G- Pont
2016–17 Serie B 1 22 18 4 0 66 11 58 Elődöntő ITA Norma Cinotti (14)
2017–18 Serie A 12 22 3 2 17 16 59 11 3. forduló ITA Caterina Bargi (4)
2018–19 Serie B 2 22 16 2 4 55 23 50 2. forduló ITA Arianna Acuti (13)
2019–20 Serie A 8 16 4 4 7 22 24 19 Negyeddöntő ITA Cecilia Prugna (5)
2020–21 Serie A 6 22 9 4 9 47 40 31 Negyeddöntő ITA Benedetta Glionna (10)
2021–22 Serie A 9 22 6 5 11 26 40 23 Elődöntő ITA Asia Bragonzi (7)

     Aranyérmes
     Ezüstérmes
     Bronzérmes

Játékoskeret

2022. május 15-én[5]

# Poszt Név
1 ITA K Alessia Capelletti
24 ITA K Gloria Ciccioli
61 ITA K Francesca Sacchi
4 ITA V Margherita Brscic (kölcsönben a Juventustól)
12 ITA V Sara Mella
13 ITA V Elisabetta Oliveiro
14 ITA V Aurora De Rita
20 ITA V Gloria Giatras Zoi
27 ITA V Eleonora Binazzi
33 ITA V Tessa Mendolicchio
55 ITA V Ludovica Nicolini
6 NED KP Anna Knol
7 ITA KP Cecilia Prugna
# Poszt Név
8 ITA KP Marta Morreale
10 ITA KP Norma Cinotti
16 ITA KP Bianca Bardin
18 ITA KP Ludovica Silvioni (kölcsönben a Juventustól)
19 ITA KP Elena Nichele
23 ITA KP Melissa Bellucci (kölcsönben a Juventustól)
82 ITA KP Gemma Puntoni
9 NED CS Chanté Dompig
11 ITA CS Asia Bragonzi (kölcsönben a Juventustól)
22 ITA CS Sara Tamborini (kölcsönben a Milantól)
25 ITA CS Isotta Nocchi (kölcsönben a Fiorentinától)
26 ITA CS Valeria Monterubbiano (kölcsönben a Sassuolótól)
38 ITA CS Matilde De Matteis

Korábbi híres játékosok

  • ITA Arianna Acuti
  • ITA Rachele Baldi
  • ITA Bianca Bardin
  • ITA Caterina Bargi
  • ITA Melissa Bellucci
  • ITA Eleonora Binazzi
  • ITA Paola Boglioni
  • ITA Ilaria Borghesi
  • ITA Asia Bragonzi
  • ITA Margherita Brscic
  • ITA Alessia Capelletti
  • ITA Gloria Ciccioli
  • ITA Norma Cinotti
  • ITA Matilde De Matteis
  • ITA Aurora De Rita
  • ITA Lucia Di Guglielmo
  • ITA Nicole Fabbroni
  • ITA Maria Luisa Filangeri
  • ITA Martina Fusini
  • ITA Benedetta Glionna
  • ITA Morena Iannazzo
  • ITA Silvia Leonessi
  • ITA Giulia Mastalli
  • ITA Sara Mella
  • ITA Tessa Mendolicchio
  • ITA Francesca Meropini
  • ITA Giorgia Miotto
  • ITA Valeria Monterubbiano
  • ITA Marta Morreale
  • ITA Elena Nichele
  • ITA Ludovica Nicolini
  • ITA Isotta Nocchi
  • ITA Elisabetta Oliveiro
  • ITA Giulia Orlandi
  • ITA Benedetta Orsi
  • ITA Francesca Papaleo
  • ITA Elisa Polli
  • ITA Cecilia Prugna
  • ITA Gemma Puntoni
  • ITA Francesca Sacchi
  • ITA Ludovica Silvioni
  • ITA Flaminia Simonetti
  • ITA Sara Tamborini
  • ITA Martina Toniolo
  • ITA Marta Varriale
  • ITA Melissa Venturini
  • ITA Silvia Vicenzi
  • ITA Gloria Giatras Zoi
  • BUL Simona Petkova
  • GRE Maria Palama
  • NED Chanté Dompig
  • NED Anna Knol
  • SWE Jenny Hjohlman
  • SVN Pamela Begič

A klub vezetőedzői

  • ITA Alessandro Pistolesi (2016–2020)
  • ITA Alessandro Spugna (2020–2022)

Jegyzetek

  1. Az Empoli Ladies feljutott az élvonalba. calciofemminileitaliano.it, 2017. (Hozzáférés: 2017. május 5.)
  2. Egy év után újra a legjobbak között. lfootball.it, 2019. (Hozzáférés: 2019. április 29.)
  3. Fölényes győzelem az újonc ellen. figc.it, 2020. (Hozzáférés: 2020. augusztus 23.)[halott link]
  4. Az Empoli lemondott licencéről a Parma javára. herfootballhub.com, 2022. (Hozzáférés: 2022. június 18.)
  5. Empoli Ladies keret. empolifc.com, 2020. (Hozzáférés: 2020. augusztus 22.)

Források

  • soccerway.com. soccerway, 2020. (Hozzáférés: 2020. november 21.)
Sablon:Serie A
  • m
  • v
  • sz
A női Serie A csapatai 2022–23-ban
Como •  Empoli •  Fiorentina •  Internazionale •  Juventus •  Milan •  Pomigliano •  AS Roma •  Sampdoria •  Sassuolo
Olaszország
  • labdarúgás Labdarúgásportál
  • Olaszország Olaszország-portál