Ezdrás harmadik könyve

Ezdrás harmadik könyve

Szerzőnem ismert
Megírásának időpontjaKr. e. 1. század ?
Nyelvgörög
Témaköra bibliai Ezdrás története
Kiadás
Magyar kiadásIN: A Károlyi-biblia 1981-es hasonmás kiadásában: Károlyi Gáspár: Szent Biblia I.–II., (szerk. Katona Tamás) Magyar Helikon, Budapest, 1981, ISBN 963-207-545-5
A Wikimédia Commons tartalmaz Ezdrás harmadik könyve témájú médiaállományokat.
106.Artaxerxes Grants Freedom to the Jews

Ezdrás harmadik könyve ószövetségi apokrif irat.

Keletkezési ideje, eredeti nyelve

A könyv szövege talán a Kr. e. 1. században íródott. Szerkesztője esetleg egy Rómában élő zsidó ember, de fellelhetőek rajta egyiptomi és qumráni hatások is. Teológiai sajátosságai Isten csak teremtőként való ábrázolása, illetve az a nézete, hogy Isten adja a zsidókat az ellenség kezébe. A könyv eszkatológiai tanítása nem egységes, és a Messiásnak is eszkatologikus szerepet szán.[1]

Nagy hatással volt a keresztény liturgiára, a római misszálé temetési miseszövegére, Kolumbusz Kristófra, Isaac Newtonra és John Miltonra.[1]

Tartalma

A mű tulajdonképpen az ószövetségi Ezdrás és Nehémiás könyvek átdolgozott változata. Ezeken kívül tartalmazza az ún. Dareiosz-elbeszéléseket judaizált formában. Számos látomás teszi különlegessé a könyvet. Némely része hasonlóságot mutat Újszövetségi igehelyekkel:

  • "Sokan vannak a teremtettek, kevesen a megváltottak." (8:3) – Vö.: Mt 22:14, Lk 13:23[1]
  • Sion megszemélyesítése – Vö.: Róm 5:12–22[1]
  • párhuzamos részek a 2Péter 2:19-cel és a 2Tessz 2:8-cal[1]

Jegyzetek

  1. a b c d e Benyik, i. m., I. kötet, 102. oldal

Magyar nyelvű kiadás

  • A Károlyi-biblia 1981-es hasonmás kiadásában: Károlyi Gáspár: Szent Biblia I.–II., (szerk. Katona Tamás) Magyar Helikon, Budapest, 1981, ISBN 963-207-545-5

Forrás

  • Benyik György. Az újszövetségi szentírás I–II. Szeged: JATE Press (1995) 
Sablon:Apokrif iratok
  • m
  • v
  • sz
Bibliai apokrif iratok
ÓSZÖVETSÉGI
másodkanonizált iratok
(prot. apokrifok)
Vallásos romantikus iratok
Történelmi iratok
Tanítói iratok
Prófétikus iratok
Báruk könyve (Báruk első könyve)  · Jeremiás levele (Báruk könyvének 6. fejezete)
Legendás iratok
ÓSZÖVETSÉGI
apokrif iratok
(prot. pszeudoepigráfok)
Apokalipszisek
Ádám apokalipszise  · Énok első könyve (Énok etióp apokalipszise)  · Énok második könyve (Énok szláv apokalipszise, Énok titkainak könyve)  · Énok harmadik könyve  · Ábrahám apokalipszise  · Mózes apokalipszise (Ádám és Éva görög élete)  · Ádám és Éva szláv élete  · Mózes mennybemenetele  · Illés apokalipszise  · Szofóniás apokalipszise  · Ezdrás apokalipszise (Ezdrás negyedik könyve)  · Ezdrás görög apokalipszise  · Ezdrás látomása  · Báruk szír apokalipszise (Báruk második könyve)  · Báruk görög apokalipszise (Báruk harmadik könyve)  · Báruk negyedik könyve  · Ézsaiás mennybemenetele  · Ezékiel apokalipszise  · Dániel görög apokalipszise  · Szedrákh apokalipszise (Szedrákh szavai)  · Zoszimosz apokalipszise  · Az állatok apokalipszise  · A hét menny apokalipszise  · A menny és a pokol látomása
Történeti iratok
Jubileumok könyve (Kis Genezis)  · Ezdrás harmadik könyve  · A babilóniai fogság története  · Makkabeusok harmadik könyve  · Makkabeusok negyedik könyve  · Makkabeusok ötödik könyve  · Makkabeusok hatodik könyve  · Makkabeusok hetedik könyve  · Makkabeusok nyolcadik könyve  · Etióp Makkabeusok első könyve  · Etióp Makkabeusok második könyve  · Etióp Makkabeusok harmadik könyve
Végrendelkezések
Költői művek
151. zsoltár  · 152–155. zsoltár  · Salamon zsoltárai  · Salamon ódái  · Ézsaiás ódái
Levelek
Énók levele  · Roboám levele  · Ariszteasz-levél
Imádságok
Jákób imája  · József imája  · Manassé imája
Elő- és utószavak
Előszó Sirák fia könyvéhez  · Előszó Jeremiás Siralmaihoz  · Utószó Jób könyvéhez
Apokrifonok
Jákób és József apokrifonja  · Melkizedek apokrifonja  · A tíz törzs apokrifonja  · Jeremiás kopt apokrifonja  · Ezékiel apokrifonja  · Jannész és Jambrész apokrifonja (Jannész és Jambrész könyve)
Egyéb iratok
Az Úr 70 neve  · Ádám és Éva teremtése  · Ádám leányai  · Ádám Octipartite  · Ádám és Éva összeütközése a Sátánnal  · Ádám homiliája az alvilágban Lázárhoz  · Noé könyve  · Óriások könyve  · Ábrahám könyve  · Jákób létrája  · József története  · József és Asenát  · Mózes apokrif könyve  · Mózes élete  · Mózes kardja  · Illés könyörgése  · Ezdrás ötödik könyve  · Ezdrás hatodik könyve  · Ezdrás kérdései  · Ezdrás kinyilatkoztatása  · Aszáf könyve  · Eldád és Modád  · Az Őrzők könyve  · A rekhabiták története  · A próféták élete  · Az ítélet jelei  · Az áldott Zerubbábel szavai  · Ahikhar  · Mihály arkangyal harca Sátánnal  · A Tibériás-tenger legendája  · Palea Historica  · Palea Chronographica  · Magyarázó Palea  · Sém értekezése  · Gádnak, a jósnak szavai  · Zoszimosz története  · Joszippon könyve
ÚJSZÖVETSÉGI
apokrif iratok
(prot. pszeudoepigráfok)
Evangéliumok
Jakab protoevangéliuma (Jakab gyermekség evangéliuma)  · Tamás gyermekség evangéliuma  · Pszeudo-Máté evangéliuma (Máté gyermekség evangéliuma)  · Szír gyermekség evangélium  · Örmény gyermekség evangélium  · József, az ács  · Keresztelő János élete  · Nazareusok evangéliuma  · Ebioniták evangéliuma  · Héberek evangéliuma  · Tamás evangéliuma  · Péter evangéliuma  · Nikodémosz evangéliuma (Pilátus cselekedetei, Pilátus akta)  · Jézus Krisztus élete és halála Pszeudo-Cirilltől  · Bertalan evangéliuma  · Bertalan kérdései  · Jézus Krisztus feltámadása Bertalantól  · Tamásnak, a Vitázónak Könyve (Tamás könyve)  · A Megváltó dialógusa  · Gamáliel evangéliuma  · Júdás evangéliuma  · Mária evangéliuma  · Fülöp evangéliuma  · Jézus Krisztus bölcsessége  · Az egyiptomiak görög evangéliuma  · Az egyiptomiak kopt evangéliuma  · Az igazság evangéliuma  · Markión evangéliuma (Az Úr evangéliuma)  · Mani evangéliuma (Nagy evangélium, Az élet evangéliuma)  · Apellész evangéliuma  · Bardeszánész evangéliuma  · Baszileidész evangéliuma  · Kerinthosz evangéliuma
Apostolok cselekedetei
András apostol cselekedetei  · András és Bertalan apostolok cselekedetei a párthusok között  · Péter apostol cselekedetei  · Péter és András apostolok cselekedetei  · Péter és Pál apostol cselekedetei  · Péter apostol és a tizenkettő cselekedetei  · Pál apostol cselekedetei  · Pál apostol és Thekla cselekedetei  · János apostol cselekedetei  · Fülöp apostol cselekedetei  · Tamás apostol cselekedetei  · Timóteus cselekedetei  · Barnabás apostol cselekedetei  · Xantippe, Polüxéna és Rebekka cselekedetei  · Vértanúk cselekedetei  · Az apostolok cselekedeteinek elveszett fejezete
Apostoli levelek
Jézus Krisztus levele Abgár királyhoz  · Barnabás levele  · Az apostolok levele  · Péternek Fülöphöz írott levele  · Pál apokrif levele a korinthusiakhoz  · Laodiceaikhoz írott levél  · Seneca és Pál levelezése  · A korinthusiakhoz írott harmadik levél  · Jakab apokrif levele  · Kelemen első levele  · Kelemen második levele  · Ignatiusnak a szmürnaiakhoz írtott levele  · Ignatiusnak az efézusiakhoz írott levele  · Ignatiusnak a magnesiaiakhoz írott levele  · Ignatiusnak a rómaiakhoz írott levele  · Ignatiusnak a philadelphiaiakhoz írott levele  · Ignatiusnak a tralliánokhoz írott levele  · Ignatiusnak Polikárphoz írott levele  · Polikárpnak a filippibeliekhez írott levele  · Diognetushoz ír levél
Apokalipszisek
Péter apokalipszise  · Péter gnosztikus apokalipszise  · Pál apokalipszise  · Pál kopt apokalipszise  · Bertalan apokalipszise  · Tamás apokalipszise  · István apokalipszise  · Jakab első apokalipszise  · Jakab második apokalipszise  · Pszeudo-Methodius apokalipszise  · Hermas pásztora
Mária iratok
Mária hazamentele  · Az Istenanya elalvása  · Mária származása
Egyéb iratok
Péter prédikációi  · Pál apostol imája  · Apostoli dekréták  · Az apostolok kánonjai  · Nepos könyve  · János apokrifonja (János titkos könyve)  · Didakhé  · A Megváltó evangéliuma  · A háromalakú Protannoia  · Ophite diagramok  · Jeú két könyve  · A kincsesbarlang  · Szent Jakab liturgiája  · Órigenész vezeklése  · A Kelemen iratok  · Pisztisz Szophia  · A nagy Seth második tanítása  · Sextus szentenciái  · Phüsziologosz  · A méh könyve
Töredékek
Berlini evangélium  · A naaszénusok himnusza  · A Fayyum töredék  · Márk titkos evangéliuma  · Oxyrhynchus evangéliumok  · Az Egerton evangélium  · Jézus feleségének evangéliuma
Elveszett iratok
Az Előest evangéliuma  · A négy mennyei birodalom evangéliuma  · Mátyás evangéliuma  · A tökéletesség evangéliuma  · A 70 tanítvány evangéliuma  · Taddeus evangéliuma  · A 12 apostol evangéliuma  · Az apostolok megemlékezései
Nemzetközi katalógusok